Hányszor kell bebizonyosodnia, hogy az LMP nem akar kormányváltást?!

Mint a naiv gyerekek úgy próbáljuk újra és újra elhinni, hogy a nap végén az LMP mégis hisz a kormányváltásban, és tenni is hajlandóak érte, de sajnos újra és újra egyértelművé válik, hogy az LMP a Fidesz szekerét tolja. Nem kell mást tenni: nézzük meg az LMP elmúlt két évét. Nézzük meg a tényeket!


--- 2016-ban a Párbeszéd javaslatot tesz az előválasztásra. Az előválasztás okosan rendezhette volna az ellenzék között vetélkedést, létrehozva egy olyan állapotot, hogy mire eljön a kampányidőszak az egymás közötti versengés le van zárva, és egy ütőképes és egységes ellenzék lépne fel Orbán csapataival szemben. Kutatások szerint az ellenzéki választók 2/3-a támogatta volna az előválasztást. Az LMP elutasította.
--- 2017-ben az Együtt és Párbeszéd javaslatot tesz az Új Pólus létrehozására. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy létrejöjjön egy olyan új generációs ellenzéki erő – az Együtt, az LMP, a Momentum és Párbeszéd részvételével-, amely már komoly fenyegetést jelentene Orbán Viktor hatalmára. Ám mi történik? Az LMP elutasította.

29060559_1614492468646310_680299551778961331_o.jpg

--- Mindenki tudja, hogy csak akkor van esélye az ellenzéknek legyőznie Orbánt, ha koordináció van az ellenzéki pártok között. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Liberálisok 2017 decemberében megállapodnak a koordinációban. Az LMP akkor teljesen elutasította a koordinációt.
--- 2018 januárjában Karácsony Gergely felajánlja, hogy az ellenzéki egység érdekében, Ő akár visszalépne a miniszterelnök-jelöltségtől és elfogadná, hogy az LMP elnöke, Szél Bernadett legyen egy közös ellenzéki lista vezetője, és csak annyit kér, hogy az LMP is vegyen részt az ellenzéki együttműködésben. Mi történik? Az LMP elutasította ezt is.

További érdekességek:

--- Azt kommunikálja az LMP, hogy ők mindent megtesznek a kormányváltásért, a koordinációért, de a többi ellenzéki párt miatt ez nem tud megvalósulni. Jelen pillanatban (április 4-én este) az LMP a 106-ból 103 helyen indít jelöltet (ezekből reálisan maximum 4 körzet, amikben ők az esélyesek, a többiben nem). Ennél csak a Jobbik rosszabb, ők mind a 106-ban.
--- Maga Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a nyilvánosság előtt arról beszél, hogy az LMP-be is beépültek a Fidesz ügynökei, de nem akarja csak a választás után megnevezni őket.
--- A milliárdos Ungár Péter (aki nem mellesleg a Fidesz szürke eminenciásaként számon tartott Schmidt Mária fia) halottak adatait próbálja felhasználni az ajánlások összegyűjtésekor és többszörösen megsérti a választási eljárásról szóló törvényt – ám érdekes módon megmarad jelöltnek.
--- Barta János – az LMP zuglói képviselő jelöltje – nyilvánosan elismeri, hogy a Fidesz gyűjtött neki aláírásokat annak érdekében, hogy jelöltté válhasson. Az LMP elnöksége bejelenti, hogy visszaléptetik, de ez nem igaz. Barta nem lép vissza, tehát április 8-án lehet majd rá szavazni, mint az LMP jelöltjére.

 

Nem kell mást csinálni, csak kinyitni a szemünket – és napnál világosabb, a Fidesz és az LMP kiegyezett. Az LMP nem Orbán Viktor ellen harcol – és nem akarja a kormányváltást.