.Poloska - Mindenhol ott vagyunk.

2018.ápr.04.
Írta: Poloska184 Szólj hozzá!

Hányszor kell bebizonyosodnia, hogy az LMP nem akar kormányváltást?!

Mint a naiv gyerekek úgy próbáljuk újra és újra elhinni, hogy a nap végén az LMP mégis hisz a kormányváltásban, és tenni is hajlandóak érte, de sajnos újra és újra egyértelművé válik, hogy az LMP a Fidesz szekerét tolja. Nem kell mást tenni: nézzük meg az LMP elmúlt két évét. Nézzük meg a tényeket!


--- 2016-ban a Párbeszéd javaslatot tesz az előválasztásra. Az előválasztás okosan rendezhette volna az ellenzék között vetélkedést, létrehozva egy olyan állapotot, hogy mire eljön a kampányidőszak az egymás közötti versengés le van zárva, és egy ütőképes és egységes ellenzék lépne fel Orbán csapataival szemben. Kutatások szerint az ellenzéki választók 2/3-a támogatta volna az előválasztást. Az LMP elutasította.
--- 2017-ben az Együtt és Párbeszéd javaslatot tesz az Új Pólus létrehozására. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy létrejöjjön egy olyan új generációs ellenzéki erő – az Együtt, az LMP, a Momentum és Párbeszéd részvételével-, amely már komoly fenyegetést jelentene Orbán Viktor hatalmára. Ám mi történik? Az LMP elutasította.

29060559_1614492468646310_680299551778961331_o.jpg

--- Mindenki tudja, hogy csak akkor van esélye az ellenzéknek legyőznie Orbánt, ha koordináció van az ellenzéki pártok között. Az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Liberálisok 2017 decemberében megállapodnak a koordinációban. Az LMP akkor teljesen elutasította a koordinációt.
--- 2018 januárjában Karácsony Gergely felajánlja, hogy az ellenzéki egység érdekében, Ő akár visszalépne a miniszterelnök-jelöltségtől és elfogadná, hogy az LMP elnöke, Szél Bernadett legyen egy közös ellenzéki lista vezetője, és csak annyit kér, hogy az LMP is vegyen részt az ellenzéki együttműködésben. Mi történik? Az LMP elutasította ezt is.

További érdekességek:

--- Azt kommunikálja az LMP, hogy ők mindent megtesznek a kormányváltásért, a koordinációért, de a többi ellenzéki párt miatt ez nem tud megvalósulni. Jelen pillanatban (április 4-én este) az LMP a 106-ból 103 helyen indít jelöltet (ezekből reálisan maximum 4 körzet, amikben ők az esélyesek, a többiben nem). Ennél csak a Jobbik rosszabb, ők mind a 106-ban.
--- Maga Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a nyilvánosság előtt arról beszél, hogy az LMP-be is beépültek a Fidesz ügynökei, de nem akarja csak a választás után megnevezni őket.
--- A milliárdos Ungár Péter (aki nem mellesleg a Fidesz szürke eminenciásaként számon tartott Schmidt Mária fia) halottak adatait próbálja felhasználni az ajánlások összegyűjtésekor és többszörösen megsérti a választási eljárásról szóló törvényt – ám érdekes módon megmarad jelöltnek.
--- Barta János – az LMP zuglói képviselő jelöltje – nyilvánosan elismeri, hogy a Fidesz gyűjtött neki aláírásokat annak érdekében, hogy jelöltté válhasson. Az LMP elnöksége bejelenti, hogy visszaléptetik, de ez nem igaz. Barta nem lép vissza, tehát április 8-án lehet majd rá szavazni, mint az LMP jelöltjére.

 

Nem kell mást csinálni, csak kinyitni a szemünket – és napnál világosabb, a Fidesz és az LMP kiegyezett. Az LMP nem Orbán Viktor ellen harcol – és nem akarja a kormányváltást.

Ezek ugyanazok?

Le kell váltani a Fideszt. De mire? Nagyon nem mindegy. Tudom, ma (szinte) mindenki utálja a Fideszt. Jogosan. De akkor se feledkezzünk meg róla, hogy április 8-án nekünk valamit meg kell választani a helyére, és nem mindegy, hogy mit.

 

jobbik_6.png

(kép forrása HVG)

 

A Political Capital 2017-es kutatása pompás áttekintést ad a két jobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik, ideológiai helycseréjének. Míg a Jobbik igyekezett “néppártosodni”, addig a Fidesz bizonyos tekintetben átvette a radikál jobboldali szerepet.

A Fidesz nem csak több program pontját valósította meg a “néppártosodás” előtti Jobbiknak (például a tankönyvpiac államosítását), hanem retorikájában és elveiben is (szélső)-jobboldali irányba mozdult el. A Jobbik eközben egy visszafogottabb kommunikációt folytat, és egy szélesebb réteg által támogatható programot próbált összeállítani. Az ideológiai helycsere a pártok taktikai lépéseként értelmezhető, hiszen a Fidesz ezzel a Jobbik alól akarja kihúzni a talajt, a Jobbik pedig egy szélesebb körben is elfogatható párt látszatát szeretné kelteni. Ennek tükrében egy átlag fideszes politikusról sokkal könnyebb elhinni, hogy kicsit sem náci/szélső-jobbos, csak politikai haszonszerzés miatt csinálják amit, viszont a jobbikosokról már nem könnyű elhinni az őszinte "néppártosodást", hisz az internet nem felejt.

 

Itt még nem volt cuki Vona Gábor. Pár éve még nagyon ki akart lépni az EU-ból.

 

A Jobbik annak érdekében, hogy a korábbi szavazó bázisát is megőrizze, bizonyos mértékig megtartotta a szélső-jobboldali mivoltát. A párt egyik alelnöke Toroczkai László, aki híres a szélsőséges nézeteiről, a vitatott intézkedéseiről és az összeesküvés elméletek terjesztésérőlVona Gábor ezzel szemben azzal érvel, hogy a párt mára már felhagyott a radikális nézeteivel, és azok a politikai szereplők, akik a Jobbik szélső-jobboldali múltjáról nem tudnak letenni már nem képviselik a pártot. Ez erős ellentmondásban van Toroczkai alelnöki pozíciójával. Arról nem is beszélve, hogy az interneten Vona Gáborról is találni pár, például lightosan zsidózó, cigányozó, buzizó megszólalást.

Továbbá, Simicska Lajos, aki korábban Fidesz-közeli oligarcha volt, és jelentős szerepet játszott Orbán maffiaállamának kialakításában, ma nyíltan támogatja a Jobbikot. Arról nem is beszélve, hogy nincs olyan jobbikos település, ahol bevezettek volna bármilyen komoly átláthatósági, korrupcióellenes intézkedéseket, miközben a korrupció az egyik legkomolyabb téma, amivel (jogosan) támadják a Fideszt.

 

jobbik_1.png

(kép forrása HVG)

 

Tehát a kérdés adott: a Jobbikra adott szavazat vajon tényleg valódi kormányváltást eredményezhet, vagy egy olyan pártot segítene, amelyik ugyan politikai szereplőiben más, de céljaiban és motivációiban ugyanaz mint a Fidesz? Hihető az, hogy a Jobbik, Simicska támogatásával, a mostani rezsim lerombolásán és egy ténylegesen liberális demokrácia felépítésén dolgozna megválasztása után? Tudták, Vona saját bevallása szerint nem is demokrata? Nem? Akkor ezt nézzék meg. Vona Gábor biztosan nem az új Orbán Viktor? A Jobbik kampányának legfontosabb érvelése miszerint egy igazi kormányváltást csak és kizárólag a Jobbik hajthatja végre, ezeknek a tudatában erősen megkérdőjelezhetővé válik.

Április 8-án mindenkinek el kell mennie szavazni! Ez nem kérdés. De nagyon nem mindegy, hogy mire váltjuk le Orbán Viktor maffiaállamát.

LMP: előre a Fidesz-kétharmadért!

Az LMP Országos Politikai Tanácsa ma úgy döntött, hogy lehetetlen feltételekhez kötik az ellenzéki pártokkal való együttműködésüket.

Szél Bernadették ismét megmutatták: lehet más a politika, szembe lehet menni a saját választóik akaratával is!

Hódmezővásárhely után feltámadt az emberekben a remény, hogy tényleg győzhet az ellenzék a Fidesz felett, ha az ellenzéki pártok képesek együttműködni, félretéve sérelmeiket és önös érdekeiket.

Korábban a Republikon kutatása - rosszabb országos számok mellett - bizonyította, hogy a kétharmad megakadályozásához az LMP-nek is koordinálnia kell a baloldallal. 

Azóta ráadásul 5 ponttal esett a Fidesz, míg 3 százalékpontot erősödött a Karácsony Gergely vezette MSZP-Párbeszéd, 1-1-et a DK, az LMP és a Jobbik.

Reális esélye lenne tehát annak, hogy a Fideszt kisebbségbe lehessen szorítani egy korlátozott együttműködéssel, ha az LMP nem borítaná a bilit. (Az általuk javasolt teljes körű összefogásnak már csak azért sincs értelme, mert pl. Budapesten a Jobbik visszalépése inkább segítené a Fideszt, mint az ellenzéket, a Közös Ország kutatásai alapján.)

De az LMP mégsem működik együtt a baloldallal, mert nekik fontosabb a pártjuk taktikai érdeke, mint a kormányváltást akaró választói többség érdekei.

Török Gábor friss posztjában megfejti az LMP döntése mögött meghúzódó okokat:

"Az LMP tavaly ősszel láthatóvá vált kampánystratégiája arról szólt, hogy a párt ambíciója egyértelműen a baloldal vezető pozíciójának elfoglalása és a „másodhegedűs” szerep határozott elutasítása. Néhány megnyerhető egyéni mandátum természetesen jól jönne a pártnak, de ha ennek az az ára, hogy a pártnak látványosan el kell fogadnia az MSZP dominanciáját a baloldali térfélen, az teljesen ellentétes lenne a párt eddigi törekvéseivel. Ha az LMP a mai támogatottsági mutatók arányában nagyszabású megállapodást kötne az MSZP-vel, azzal a mostani helyzetet konzerválná a baloldalon: márpedig ez egyáltalán nem érdeke."

Röviden: a 6%-os LMP-nek fontosabb a 17%-os MSZP-Párbeszéddel való versengés, mint Orbán legyőzése.

Ha valakinek kétséges volt, hogy vajon az összefogást szorgalmazó Hadházy Ákos vagy a háttérből továbbra is manipuláló, baloldal-fóbiás Schiffer András mozgatja az LMP-t és a jobb sorsra érdemes Szél Bernadettet, most választ kaphatott.

ovschiff.jpg

 

 

Szél Bernadették ismét pofátlanok

Meddig tartható az a bántóan nyilvánvaló demagóg hazugság, amit az LMP művel?!



Karácsony Gergely elképesztően (egyesek szerint már túlzottan) gáláns gesztust tett a minap, amikor megerősítette: ha az LMP hajlandó lenne együttműködni a baloldali ellenzék pártjaival, Ő visszalépne Szél Bernadett javára és támogatná őt miniszterelnöki ambícióiban.
 
Az LMP erre szóvivője útján reagált, elutasítva Karácsony ajánlatát, mondván „nem tud a régmúlt szereplőivel közös konstrukcióban részt venni a választáson.”

Tudjuk, a politika világa tele van kisebb-nagyobb lódításokkal, csúsztatásokkal. De hogy ennyire hülyének nézzék a nagyérdeműt, az azért ritka, ahhoz azért pofa kell. 

szel.jpg

Nézzük csak jelenleg meg kiket indít az LMP az országos listáján:

 

Második helyen Hadházy Ákos8 éven (!) keresztül, 2006 és 2014 között volt a Fidesz szekszárdi önkormányzati képviselője. Az alatt úgy látszik, minden rózsás volt.

hadha_zy-a_kos-3-hpgy-1000x600.jpg

 

Harmadik helyen Gémesi GyörgyAz LMP első számú kiszemelt szövetségese 1998 és 2006 között az MDF országgyűlési képviselője, hosszú éveken át az MDF ügyvezető elnöke, illetve alelnöke.

2000iiivilagtalalkozohimnuszorbanviktoresgemesigyorgy.jpg

 

Negyedik helyen Schmuck Erzsébet: 20 éven keresztül a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) munkatársa. 2002-2003 között a Medgyessy-kormány helyettes államtitkára.

collage.png

 

Hetedik helyen Demeter Mártaaki 2010-től egészen a közelmúltig az MSZP gyanús ügyekről elhíresült zuglói szervezetének elnökségi tagja volt. Sőt, 2012-től magának a Magyar Szocialista Pártnak is elnökségi tagja volt.

00417075.jpeg

 

Az LMP elutasítja Karácsony Gergelyt, mondván „nem tud a régmúlt szereplőivel közös konstrukcióban részt venni a választáson” miközben a saját listáján „a régmúlt szereplői” viszik a prímet.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem az a baj, hogy valaki új vagy régi vagy régi vagy új, hanem: mi ez, ha nem bántóan átlátszó képmutatás?! Mikor mondjuk ki végre, hogy az LMP csak saját magát akarja építeni, és - mint 2014-ben -, egyáltalán nem elkötelezett abban, hogy megszabadítsuk az országot Orbán Viktortól.

Dögkeselyűk az Együtt hullája fölött

Alig pár napja, hogy az Együtt kihátrált Karácsony Gergely mögül, mert - ahogy a volt MSZP-s Szigetvári Viktor magyarázta - az MSZP is beállt mögé. Miután elárulták korábbi partnerüket, kiraktak még egy politikai bosszúpornót is.

Ezzel az Együtt erkölcsileg és politikailag is lenullázta magát - érdemes megnézni a Facebook oldalukat: úgy tűnik, 0 darab szavazójuk maradt.

És ahogy ilyenkor lenni szokott, a politikai hullára lecsapnak a politikai dögkeselyűk.

Először Ungár Péter, az LMP főállású szarkavarója, a fideszes nagyasszony, Schmidt Mária milliárdos fiacskája ígért rendteremtést a káoszba belefáradt Együtt-szavazóknak. Elég kemény jobbos duma, de ha ők ebben utaznak, lelkük rajta.

Aztán a Momentum adott ki közleményt, hogy befogadnák a Karácsony Gergelyt eláruló Együtt szavazóit.

Az Együtt amúgy sincs jó szériában: először Bajnai Gordon lépett le tőlük, majd a Szolidaritás tagjai váltak ki a pártból (és paktáltak le hétvégén Gyurcsánnyal), ezzel egy fővárosi és egy országgyűlési képviselőt buktak (Székely Sándor és Kónya Péter), aztán kilépett Pápa Levente alelnök, végül ezen a nyáron Szelényi Zsuzsanna távozott a pártból, és vitte magával parlamenti mandátumát is, így maradt háromból egy képviselőjük.

Tavasszal a Momentum elvitte a szavazóik nagy részét, és számos korábbi Együtt-politikust, többek közt a Göncz-unoka Benedek Mártont is. Komáromi Zoltán (választmányi alelnök, egészségpolitikus) már nyáron Botka oldalán tűnt fel az MSZP-ben, és újabb távozásokról hallani.

Nagyon úgy tűnik, az Együttet mostanra elérte a végzete, és a politikai riválisok lakomáznak a holttestükből.

segitseg.png

Címkék: együtt, lmp, Momentum

Bosszúpornó. Rendezte: Együtt (a.k.a. Külön)

Két napja még csak azt láttuk, az Együtt elárulta és elhagyta Karácsony Gergelyt, most kiderült, a szakítás előtt még titokban felvette az utolsó együttlétüket, és ma megosztotta ország-világgal. 

Ezt hívják politikai bosszúpornónak.

Amerikában, Kanadában már külön törvény van a bosszúpornóra, de az a helyzet, hogy egy magánbeszélgetés rögzítése és nyilvánosságra hozása a magyar törvényekkel is ütközik.

A büntető törvénykönyvben a személyes adattal való visszaélés címszó alatt érdemes keresgélni. Érdekes, hogy pont emiatt ítélték el Dávid Ibolyát is, miközben pártja, az MDF eltűnt a süllyesztőben.

Ez vár az Együttre is. A Facebookon a lájkolóik darabokra szedik őket ostobaságuk, önzésük, árulásuk miatt - nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy az eddig 1%-os párt most fog lemenni 0%-ra. És közben lóg egy büntetőper a fejük felett.

FRISSÍTÉS: Tényi "ALegnagyobbMagyarFeljelentő" István meg is tette az ügyben a feljelentést.

Megérte, Juhász és Szigetvári urak?

egyutt.png

Címkék: együtt

Exkluzív leleplezés: Karácsony Gergely nem ragaszkodik a hatalomhoz

Update: a blog megírása után az Index kiderítette, hogy az Együtt elnökségi üléséről szivárgott ki a felvétel, tehát egy együttes politikus volt. "Szép" munka srácok! Hova fog még süllyedni az Együtt?

 

Exkluzív, fantasztikus, elképesztő leleplezés Karácsony Gergelyről....: Nem ragaszkodik a hatalomhoz....

Pár napos hír: Karácsony Gergely a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Zugló polgármestere nagyon esélyes a közös miniszterelnök-jelöltségre. Ez egy pár napos hír, tehát alig került be a köztudatba, de máris megkezdődött Karácsony lejáratása. A "legszebb" az egészben, hogy nem a Fidesz és Orbán kezdett vadul bele, hanem az Együtt és Gyurcsány/DK. 

Folyamatosan születnek a "jobbnál" "jobb" álnéven írt, de minden gondolkodó ember számára egyértelmű, hogy DK-s politikusok/pártalkalmazottak által írt Karácsonyt cikiző blogposztok.
Kérdem én, értetlenkedő ellenzéki szavazóként kérdem:
 
Mégis mitől fél az Együtt, mitől fél a DK..??? Nem Orbán és a Fidesz az ellenfél?? Mitől lett Karácsony Gergely az ellenség? 
12973590_10205017393829319_1063938628340988232_o.jpg
(Szabó Tímea, Tordai Bence, Karácsony Gergely egy párbeszédes, egészségügyes demonstráción.)
 
 
Le akarja váltani Orbánt..? Egybe akarja terelni a darabokban lévő ellenzéket? Ez a nagy bűne?
 
A legújabb egy exkluzív, fantasztikus, elképesztő hangfelvétel, amely nem tudom mit akar bizonyítani. Egészen konkrétan ez hangzik el, ezt mondja Karácsony:
"Alapvetően az az érzésem, hogy a f****** hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem. Annyi hatása volt, a PM felment 0%ról 1-re, ennyit tudtunk elérni ezzel. Sokkal beljebb nem vagyunk. Ráadásul nekem van egy fő állásom, ami önmagában egy kib****** politikai stressz, hogy lesz Zuglónak költségvetése, meg ilyen apróságok. Van nekem ilyen szempontból dolgom, így tudom is magam áltatni azzal, hogy én teszek az ügyért, vagy valamit csinálok."
 
 
Nektek ez mit mond? Mert nekem azt, hogy itt egy miniszterelnök-jelölt, aki rohadtul nem ragaszkodik a hatalomhoz, sőt, kész lemondani róla, ha erre lenne szükség.
2017-ben, olyan emberek uralják a magyar politikát, mint Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, akikről mit érdemes tudni? Itt vannak már ezer éve, volt millió botrányuk, de a rossebbért sem akarnak elmenni/visszavonulni... Erre jön egy ember, akinek úgy tűnik az exkluzív, fantasztikus, elképesztő leleplező hangfelvétel alapján, hogy a legnagyobb bűne, hogy nem ragaszkodik a hatalomhoz. 
 
 
Szóval, mi erről a véleményem? Könyörgöm, jöjjön ez az ember, legyen Ő Magyarország miniszterelnöke, mert pontosan ilyen emberre van szükség!
 
 
Szavazz:

Az EGYÜTT árulása és KÜLÖN útja a lefolyóba

Az Együtt nevű párt ma bejelentette, hogy külön indulnak a választáson.

Eddig volt egy miniszterelnök-jelöltjük, Karácsony Gergely (a legnépszerűbb ellenzéki politikus), akit a Párbeszéd nevű párt jelölt, és tegnap kiderült, hogy az MSZP is támogatja.

Erre mit mond az Együtt? Ja, akkor, ha más is támogatja az én jelöltemet, akkor én inkább mégsem!

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke úgy fogalmazott: „a langyosokat kiköpi a Jóisten”, szerinte ez történt Karácsony Gergellyel is.

Akkor Szigetvári, a Jóisten, kiköpte Karácsony Gergelyt??!?

Magyarul ezt úgy mondják, árulás.

De mindig van lejjebb: Szigetvári Viktor arról beszélt, hogy hamarosan megnevezik, ki lesz pártjuk miniszterelnök-jelöltje.

Azt mondja Szigetvári: pártja önálló listát akar. Tehát az 1%-os Együtt, amelyik a honlapján külön menüpontot szentel az Új Pólus című tervének, a négy 2010 utáni ellenzéki párt (LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum) vágyott szövetségének, egyedül maradt

Erre mit lép? Hátba szúrja és leokádja korábbi bajnokát, Karácsony Gergelyt.

Gratulálunk Juhász Péter és Szigetvári Viktor füttyös pártjának! Innen már egyenes az út a lefolyóba.

facepalm.png

 

Kedves MSZP: Most akkor tényleg egy kádári hírszerzőt akartok miniszterelnök-jelöltnek?!

 

A MSZP-nél egyetlen egy dolog borítékolható, mindig tudnak még kínosabbak lenni. Önsorsrontásban egyszerűen felül (vagy alul)multhatatlanok. Már a Botka sztori olyan, amire normális ember azt mondja, ilyen nincs, ennnnnnnnnnyire nem tudja tökön szúrni magát egy párt. Mindegy, hogy ki mit gondol Botkáról, de egy komolyan vehető jelölt volt. Leszedni, pár hónappal a választás előtt kolosszális baromság. De a maszopban mindig a pitiáner belső hatalmi harcok voltak a dominánsak. Olyan mintha a pártnak egyszerűen nem lenne józan esze - mert még a saját érdekeit sem képes felismerni.
És most kit varázsolnak a kalapból? 
Balázs Péter elvtársat.
Nem akarunk igazságtalanok lenni. Balázs Péter nem egy gazember, nem egy szalonképtelen valaki. Ő egy képzett csinovnyik. Tud kulturáltan beszélni, vannak klassz diplomái, stb.. 
De most srácok: KOMOLYAN????
Komolyan 2017-ben azt húzzátok, hogy na ki lenne a legütősebb jelölt, hát nem egy régi kádárista hivatalnok, a nemtudom milyen ...impex dolgozója, egy rendszerváltás előtti minisztériumi osztályvezető???
Nem, nem mindenki gonosz, aki az átkosban magas hivatalt viselt, voltak tök korrekt emberkék is, de hogy Őt kitolni az emberek elé, hogy na Ő képviseli az mszp nagy megújulását, és Ő fogja legyőzni Orbán Viktort - ez valami nagyon rossz vicc???  Egy ember, aki maga is elismeri, hogy a 80-as években rendszeresen együttműködött a katonai elhárítással. Ő lenne a nyerő jelölt?? Ez komoly??!! Vagy Ti még tényleg Horn Gyulánál és Medgyessy Péternél tartotok?
Tényleg nem veszik észre az mszp nagy casting bajnokai és a körülöttük lévő értelmiségi slepp, hogy eltelt azóta kb. egy évtized, hogy más időket élünk, és hogy egy ilyen jelölt csak garantálná a Fidesz 2/3-át?

Az elmúlt 27 év aktív politikai szereplőivel haladja meg az elmúlt 27 évet a Momentum

Nem tudom mi zavar jobban. Az a csodavárás, ami körülveszi a Momentumot vagy az, hogy ők a hihetetlenül nagy médiafelületet, amit kapnak, nem arra használják, hogy újszerű, progresszív programról, jövőképről beszéljenek, hanem inkább arra, hogy üres politikai lózungokat csattogtassanak. A magyar politikát meg kell újítani, ez így van. De ez nem azt jelenti, hogy Gyurcsányt lecseréljük Fekete-Győrre és akkor minden rendben is lesz...

 

web760.png


A magyar politika és az elmúlt 27 év egyik rákfenéje (van egy pár, pl a kormányokon átívelő pofátlan lopás) az úgynevezett neoliberális gazdaságpolitika. Mindegy, hogy jobboldali vagy liberális kormánya volt hazánknak (az MSZP-SZDSZ-kormánynak nem sok köze volt a baloldali politikához), kisebb-nagyobb változással, de mindegyik ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatta. Nem véletlen, hogy nincs elég pénz az egészségügyre. Nem véletlen, hogy nincs elég pénz az oktatásra. A rendszer hibája miatt nincs pénz. A képzetlen munkaerőre és az alacsony bérekre építő, külföldi működő tőkére alapozó versenyállam, mint kapitalizmusmodell Magyarországon megbukott. A nyugati és a magyar bérek, valamint a termelékenység közötti távolság nem csökkent, hanem nőtt. Az elvándorlás fokozódott, hisz a magyar gazdaság képtelen kellő mennyiségű és minőségű munkalehetőséget teremteni. 


Nem véletlen, hogy Borsodban vagy Szabolcsban sokkal rosszabbak az iskolák, mint Budán. Magyarország az egyik legkevésbé egyenlő oktatási rendszerrel rendelkezik az OECD országok között. És ennek oka a neoliberális gazdaságpolitika. Hisz nem volt cél jó iskolákat csinálni Borsodban, mert a cél az volt, hogy külföldi összeszerelő gyárak menjenek Borsodba. De mivel ez a modell nem elég sikeres, így az iskolák szinten tartásra is alig van pénz, ami végeredményben azt jelenti, hogy tovább nőtt a budai és a borsodi iskolák között a különbség. A PISA-felmérések szerint a diákok tanulási eredményeit 73%-ban az határozza meg, hogy az ország melyik részén járnak iskolába. Vagyis az irányítószámuk.


Szóval, itt nem pusztán a személyekkel van a baj. Hanem sokkal inkább azzal, amit képviselnek. A Momentum programbemutatóján csupa olyan ember fog beszélni, akik aktívan részt vettek az elmúlt 27 év magyar politikájában és ilyen-olyan módon, de képviselték a neoliberális gazdaságpolitikát. 

 

gecik.jpg

 

Egy szó mint száz, ők szólalnak fel a Momentum neoliberális programbemutatóján, vagy mondhatjuk úgyis, ilyen jól sikerült meghaladni a Momentumnak elmúlt 27 évet:

--- Raskó György volt MDF-s, majd MDNP-s parlamenti képviselő; volt közigazgatási államtitkár, milliárdos agrárbáró;

--- Bod Péter Ákos, aki 1990 áprilisától 1991 decemberéig ipari és kereskedelmi miniszter, 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadója első Orbán-kormány idején; 

--- Jeszenszky Géza, 1990-1994 között az Antall-kormány külügyminisztere; 

--- Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár, 1990-94 között az MDF parlamenti képviselője, 1992-től a Népjóléti Minisztérium egészségügyi rendszerváltozást koordináló bizottságának elnöke volt. 2001-ben az Egészségügyi Minisztérium reformügyekért felelős miniszteri biztosaként az Orbán-kabinet főtanácsadója, majd a Medgyessy-kormány egészségügyi tárcájának tanácsadója.